Az információs társadalom
korában az információ és kommunikációs technológiák hétköznapjaink szerves
részét képezik életünk szinte minden területén. Nincs ez másképp az oktatás
területén sem, hiszen különböző
fejlesztéseknek köszönhetően ma már
egyre több iskolában állnak rendelkezésére infokommunikációs eszközök,
melyek közül az egyik leggyakoribb eszköz az interaktív tábla.
Az interaktív tábla
számtalan előnnyel rendelkezik, sokrétű segítséget nyújtva a pedagógusnak az
előkészületektől kezdve a tanórán megvalósítandó feladatokig. Sokféle
felhasználási módja kitűnő lehetőséget biztosít számunkra a tananyag életszerű és
élményszerű bemutatására. Változatos források - táblázatok, grafikonok, képek,
animációk, videók, internetes oldalak - felhasználásával érthetőbbé tehetjük a
szóbeli magyarázatot, fenntarthatjuk a diákok figyelmét, lendületet adhatunk a közös
munkának.
Felmerül
azonban a kérdés számomra, hogy az okostábla használata önmagában képes-e biztosítani a diákok megfelelő mértékű interaktivitását,
produktivitását?
Természetesen kihasználva a
tábla adta lehetőségeket, szerkeszthetünk diákjaink számára különböző összekötős,
„odahúzogatós”, felfedős feladatokat, de ezeknek a feldatoknak a megoldása
egyidejűleg csak egy-egy tanuló interakcióját foglalja magába, a többiek addig
is csak szemlélőként vesznek részt a folyamatban. Továbbá, az interaktív tábla,
méreténél fogva a teremben központi helyet foglal el, a tanár, ahhoz hogy
irányítsa rendszerint szemben a diákokkal a táblánál, vagy a hozzákapcsolt
számítógépnél tartózkodik. Helyhez kötöttsége nehezen teszi lehetővé, hogy kilépjen
az irányító szerepéből és segítőként, egyénre szabott segítséget nyújthasson
diákjainak.
Ezt kiküszöbölendő,
fontolóra vehetjük, hogy a mobiltechnológia – a különböző okostelefonok és
tabletek - segítségünkre lehetnek-e abban, hogy valódi interaktivitást produktivitást
biztosítsuk tanulóink számára. A mobileszközök jelentős előnye, hogy hordozhatóságuk révén a tanulás nem helyhez kötött, az osztálytermen belül is
mozoghatunk vele, nem szakítva meg ezzel az interaktivitást, az együttműködést,
és biztosítva az azonnali információhoz jutást, illetve a személyre
szabottságot.
De hogyan is kamatoztathatjuk ezt az
osztályteremben?

Az egy az egyhez
technológia használata továbbá lehetőséget biztosít a párhuzamos interakcióra is, hisz a
készülékkel rendelkező tanulók együttműködéssel, akár online jegyzeteléssel egy közös dokumentumot is létrehozhatnak. Ezenkívűl kiválóan alkalmas differenciálásra, a tanulók feladatainak személyre szabására is, amit megvalósíthatunk többek közt QR-kódok használatával, melyek beolvasásával tudhatják meg például a csoportbeosztást és az egyéni feladatokat.
Összegezve elmondható, hogy a mobiltechnológia
használata az osztályteremben nagyban elősegítheti a tanulói interaktivitást, fejlesztve
a tanulók 21. századi készségeit és digitális kompetenciáját. Jelentős előnye még, hogy a tanár nincs a terem egy pontjához kötve, szabadabban
mozoghat, személyre szabott segítséget nyújthat diákjainak.
Felhasznált források:
Nádori
Gergely, Prievara Tibor (2012) Kézikönyv az info-kommunikációs eszközök
tanórai használatához, tanarblog.hu, (letöltve: 2019. 04. 28.) http://mek.oszk.hu/15900/15959/15959.pdf
Dr. Abonyi-Tóth Andor,
Dr. Turcsányi-Szabó Márta (2015), A mobiltechnológiával támogatott tanulás és
tanítás módszerei, Digitális Pedagógiai Osztály, IKT Módszertani Iroda
(letöltve: 2019. 04. 29.) https://www.educatio.hu/pub_bin/download/tamop311_II/eredmenyek/m_learning/mlearning_kotet.pdf
Képek forrása:
https://sites.psu.edu/aspsy/2019/03/13/smartphones-in-the-classroom/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése