Nagy Tibor: Konstruktív kritikai reflexió Mihalicz Zsuzsi: „Engem annak idején miért nem így tanítottak?!” című blogbejegyzésére
Az eddigi reflexiók
közül azért Mihalicz Zsuzsiét választottam, mert részben én magam is
szembesültem a leírt problémákkal, részben pedig azért, mert szeretnék
kiegyensúlyozottan állást foglalni az IKT-eszközök alkalmazásával kapcsolatban.
Véleményem szerint
Zsuzsinak sok dologban igaza van, ugyanakkor az általa felvázolt modellek talán
kicsit fekete-fehéren jelennek meg.
Való igaz, hogy vannak olyan kollégák, akik
mereven elutasítják a digitális alkalmazásokat, de nem lehet mindig éles
határvonalat vonni a „digitális telepesek” és a „digitális nomádok” közé.
Emellett nem biztos, hogy mindenben a digitális telepesek képviselik a
követendő mintát.
Egy példával
illusztrálva a fentieket, előfordulhat, hogy valaki gyakran használja
információforrásként az internetet, ám nincs intenzíven jelen a közösségi
oldalakon. Szerintem ez nem is igazán tartozik egy tanár feladatai közé. Én pl.
fel szoktam ajánlani a Facebook-ot a diákjaimnak, de nem vagyok ott állandóan,
hanem csupán alkalmanként, amikor valakinek szüksége van a segítségemre. Aki
rendszeresen készül az óráira, dolgozatokat javít stb., annak erre nem is
nagyon jut ideje. De nem is biztos, hogy így lenne jó: ha túlságosan
elkényeztetjük a tanulókat, később önállóan sokkal nehezebben boldogulnak.
A „gyors
alkalmazkodás az új programokhoz” valóban szükséges dolog. Ugyanakkor vannak
olyan friss alkalmazások, amelyeknek a használata nehézkes, elsajátításuk időt
rabló, és nem is nagyon jelentenek előrelépést. A szoftverfejlesztők gyakran
indokolatlanul, csupán anyagi haszonszerzés céljából újítanak, sok bosszúságot
okozva a felhasználóknak. Nekem pl. nem volt könnyű a 2003-as Word-ről áttérni
a 2010-re, mert mindent máshol találtam. Viszont a 2003-al még ma is gond
nélkül, gyorsan tudok dolgozni – anélkül, hogy szükségem lenne az új változatra.
Ha új autót veszek
tele újdonságokkal és extrákkal, akkor is ugyanúgy tudom vezetni, mert a pedálok
és sebességfokozatok helye nagyjából ugyanaz – ellentétben az előbb említett
szövegszerkesztővel. Ettől még lehet teljesen más és sokkal jobb a működése – a
felhasználó felesleges terhelése nélkül. (Elvégre a programok vannak értünk és
nem fordítva). De negatív példaként hozhatnám az új virtuális billentyűzeteket
és egyes újabb laptopokat, ahol keresgélnem kell a betűket, mert még ezeket is
összekeverték.
Ami engem Zsuzsi
írásában talán a legjobban motivált, az a „kép- és hangeffektusokra épülő
befogadás” favorizálása. Nagyon sokat hallunk arról, milyen nagy probléma, hogy
diákjaink (és általában a mai emberek) keveset olvasnak, ezzel összefüggésben
pedig kommunikációs nehézségeik vannak: nem tudnak levelet írni, beszédjük
igénytelen, általános műveltségük egyre alacsonyabb.
Ha elhanyagoljuk a
szövegekre épülő befogadást (mondván, hogy az a „digitális nomádok” kőkorszaki
módszereihez tartozik), akkor ez a tendencia még jobban felerősödik.
Emlékszem, egyik
kollégám pár évvel ezelőtt említette, hogy tolmácsnak kérték fel, de a kezdeti
nehézségek elbátortalanították. A munkatársa – aki már évek óta dolgozott a
szakmában – azt javasolta, olvasson sokat, mert az fejleszt a legjobban. Ha ez
így van, mi pedig sutba dobjuk a szövegekre épülő tanulást, akkor valószínűleg
visszalépünk.
Dr. Pusztai Éva tanulásmódszertan tréner
így ír az olvasás fontosságáról: „Az olvasás
olyan alapvető technika,
ami az elektronikus médiák korában is pótolhatatlan. Szükségünk van olvasásra
ahhoz, hogy önállóan informálódni tudjunk. Az olvasásnak nem konkurenciája
másfajta médiáknak a használata - az internetezés, a telefonálás, az sms-ezés -
hanem fontos előfeltétel ahhoz, hogy ezeket kritikusan és tudatosan
használjuk.”[1]
A saját
szakterületemen, a nyelvoktatásban vitathatatlanul komoly teret kell nyernie a
képi és hangalapú tanulásnak, főleg a hallásértés gyakorlása miatt. Ugyanakkor
mindez nem jelentheti a szövegértés vagy az íráskészség elhanyagolását.
Elég sok szerzőnél
tapasztalok egyoldalú állásfoglalást a digitális technika mellett, pedig –
véleményem szerint – nem szabadna ennek túlzott jelentőséget tulajdonítani. Az
eszköz csupán eszköz, ami nem helyettesítheti, hanem segítheti, kiegészítheti a
pedagógus munkáját.
Úgy kellene
alkalmazni a legújabb lehetőségeket, hogy közben megőrizzük azt, ami bevált az
idők során. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy a hagyományos tanítás egyes
elemei hatékonyak, a diákoknak pedig szükségük van erőfeszítésekre,
önfegyelemre, hogy később is megállják helyüket az életben. Nem véletlen, hogy
a tehetősebb szülők többnyire a legkonzervatívabb iskolákba íratják be
gyerekeiket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése