Bene-Szabados Veronika: Konstruktív kritikai reflexióSomogyi Boglárka – Mi változott 10 év alatt az IKT oktatási felhasználásban blogjához
Érdekes volt olvasnom a
bejegyzésben olvasottakat, hisz koromnál fogva én is a szerző által bemutatott
korban nőttem fel. Gyakran állok meg én is egy-egy pillanat erejéig
elgondolkodni az elmúlt évek változásain, gyakran „öregnek” érezve magam, hisz
ma már jelentős része az informatikában történelem.
Ahonnan mi indultunk, a papír alapú
kor, ahol a témazárót a tábláról kellett lemásolni és könnyű volt elnézni, hogy
hol van az A és hol a B feladatsor feladatainak folytatása. Ahol vezetékes
telefon és színes TV sem volt mindenütt, TV adás meg pláne. Olyan gyors
információcsere, mint ma, elképzelhetetlen volt- helyette maradt az órákon át a
könyvtárban ülés és keresés.
Másrészt talán kicsit szerencsésebb voltam,
hisz már a középiskolában találkozhattam a Commodor gépekkel. Tanítási órán a
tanárunk velünk tanulta az informatikát és bizony sokszor okoztunk fejfájást
neki a DOS-ban és Pascal-ban írt programjainkkal. Igaz, a főiskolán az
informatika óra játékórát jelentett, hisz tanáraink még akkor tanultak programozni
s mi voltunk a szerencsések, akik legalább géphez jutottunk. Csak megerősíteni
tudom azokat az óriási ugrásokat az informatika területén, amiről itt
olvashattunk. Pályakezdőként a faluban 5 embernek volt csak számítógépe, a
lakásom átjáróház volt, csakhogy egy kicsit a géphez juthassanak a diákok.
Informatika szakkör? Számítógépes oktató programok?
A word „csak” 2 doboznyi
floppyn volt rajta, így maga egy számítógép újratelepítése is 60-70 floppy[1]
segítségével történt egy egész napot igénybevéve (pedig még internettel
foglalkoznom se kellett). Sőt, magát a gépet is csak több településsel távolabb
tudtuk beszerezni s a buszon hazavinni.
Egyetértek azzal is, hogy nagyon
sok minden függ a tanár személyiségétől, mindennapi tevékenységétől. Az a tanár, aki környezetismeretet tanítva falun
a tanult növényeket az órára be tudja vinni,
a kőzetek megismeréséhez pedig csak ki kell mennie a határba a
gyerekekkel, sokkal gyakorlatközelibb és valószínűleg nagyobb távolságot tart a
technikai fejlődés adta lehetőségektől, mint egy nagyvárosban tanító kolléga,
aki még esetleg kísérleti eszközhiánnyal is küzd. Ehhez társul az IKT
szempontból rosszul felszerelt iskola is, ami még a tanulni és megújulni vágyó
pedagógusok lehetőségeit is jelentősen korlátozza. Ugyanakkor „Az IKT-tól
idegenkedő tanár nagy valószínűséggel idegenkedik (tudatosan vagy sem) a
tanárközpontúságot nemigen tűrő kollaborációtól is. Ez a megállapítás azonban
nem korparancsként hangzik a könyvben, csupán felismerésként.” [2]
Épp ezért nem lehet megállni és nem lehet
helyben maradni ezen a pályán. Ahogy Mihalicz Zsuzsanna[3]
írta reflexiójában: „a tanárnak, sok esetben mérlegelni kell, hogy merre
lépjen. Az új „ismeretlen” felé, vagy vissza a megszokotthoz. Ebből is látszik,
hogy a tanári pálya örökös és folyamatos tanulásra van „kárhoztatva”, hiszen
mindig van/lesz hova fejlődnünk.”[4]
[2] Veszprémi Attila: Egy élhető forradalom
filozófiájáról . Pedagógiai folyóiratok 2016/9-12
[4]
felhasznált irodalom még: Prievara Tibor: A 21. századi tanár, Budapest, 2015.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése