2019. május 9., csütörtök


Kritikai reflexió Takács Krisztián blogbejegyzése kapcsán
Készítette: Török Evelin


Többször is elolvastam Krisztián blogbejegyzését. Elsőre, amikor csak átfutottam a szöveget, nem találtam semmit, amire lehetne reflektálni, hiszen annyira egyben van és helyénvaló. Végül elolvastam többször, és elkezdtem értelmezni az ott megfogalmazott gondolatokat, és elgondolkodtam rajtuk. Megfogalmaztam magamban, hogy mivel értek egyet, illetve mivel nem.
Az első bekezdésben arról esik szó, hogy az emberek nem szeretnek kilépni a komfortzónájukból. Ezt egy kicsit általánosításnak érzem ugyan, hiszen minden alól vannak kivételek, de összességében egyetértek azzal, miszerint ez az egyik legnagyobb gond az IKT oktatási felhasználásában. A másik nehézségnek az iskolák felszereltségét említi Krisztián. Nos ez valóban sajnálatos, hogy akadnak olyan intézmények, ahol az is csodaszámban megy, ha tudnak nyomtatni, de véleményem szerint erről nem az adott iskola tehet, hiszen az iskolák nagy része állami fennhatóság alatt állnak, illetve arról sem tehetnek, ha nem nyernek pályázatot, amiból fel lehetne újítani a technikai kütyüket. Az viszont egy remek észrevétel, miszerint majdnem minden gyerek zsebében ott lapul az okostelefon, és hogy ezek felhasználhatóak az oktatásban, és külön jó dolog, hogy azt is említette, hogy ha akad is olyan, akinek nincs okostelefonja, akkor a padtársának van, és így tudnak együtt dolgozni, és nem akasztják meg az óra menetét, hanem az mehet tovább gördülékenyen.
Valóban igaz az az állítás, miszerint rengeteg alkalmazás és eszköz közül válogathatunk és hogy rengeteg időt elvesz a keresgélés. Az is egy jó ötlet, hogy a kollégáknak érdemes lenne tippet adni egymásnak, és megosztani a másikkal, hogy ő mit használ és miért. Így talán időt lehetne spórolni.
Az utolsó bekezdésben számos jó ötlet van megfogalmazva, mindezt még azzal egészíteném ki, hogy a jövő pedagógusai kaphatnának akár az egyetemi, akár a gyakornoki éveik alatt továbbképzést, amely az IKT eszközök fajtáira és használatára fókuszál. Ugyanez kivetíthető azokra a pedagógusokra is, akik már magasabb fokozatokba vannak besorolva. Ha már amúgy is továbbképzésekre kell járniuk pályafutásuk alatt, akkor egy IKT eszközökkel foglalkozót is bele lehetne építeni a továbbképzések sorába.
Összegezve Krisztián egy igazán jó, és tartalmas bejegyzést írt. Úgy gondolom, hogy nagyon jó meglátásai vannak a témával kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése