2019. május 16., csütörtök


Konstruktív kritikai reflexió
Török Evelin-Legyen mobiltelefon az órán vagy ne legyen? c. írására





Teljesen egyetértek Evelinnel, rengeteget változott a világ a 21. századra, de ehhez fel kéne zárkózni. Saját bőrünkön érezhetjük, hogy a könyveket az IKT eszközök váltják fel.

Ha csak a magunk esetére gondolunk, hányunknak van rendes, kézzel megfogható tankönyve az egyetemen? Személyes tapasztalataim szerint a tankönyv is elektronikusan érhető el az esetek 98%-ban. Középiskolában ugyan volt saját tankönyvünk, de a feladataink mind elektronikusan kivetítettek voltak, ámbár ez a fiatalabb tanárainkra volt inkább jellemzőbb.

Ahogy az Evelin is említi, sokak szájából hallani, hogy a magyar oktatás az elmúlt 100 évben szinte semmit nem változott.

„A diák hallgatásra és jegyzetelésre van kényszerítve, a tanár pedig előttük állva elmondja a tananyagot, csakhogy egy valamit nem vesz észre. Sokkal színesebbé és gördülékenyebbé tehetné a tanórákat, ha a gyerekek zsebében/táskájában lapuló telefonokat hasznosítaná.”

Rengeteg hasznos dolgot említ Eveleni, mire is lehetne használni a telefonokat például órán. Elsősorban a fényképezés előnyeit, ha nem sikerült lejegyzetelni az adott diát, egyszerűen csak készítünk róla egy képet és otthon bemásolhatjuk, de mindig kéznél is van. Nyelvórákon szótárként is alkalmas, rengeteg segítő applikációt is le lehet rá tölteni, például kémiához, utazás közben is tökéletes tanulási lehetőség és végül, de nem utolsó sorban a csoportmunkát is erősíti.

Egy kísérlet kimutatta, hogy a diákok sokkal jobban élvezik az órát, ha használhatják a mobiljaikat, sokkal színesebbé teszik a tanórát. Viszont nem titok, hogy nagyon sok tanár van ez ellen, már csak olyan apró okból kifolyólag, hogy nekik nincs okostelefonjuk, tehát valószínűleg nem is tudják kezelni. A másik ok csak a szimpla konzervatív gondolkodás, félelem az újtól.

Persze ez a dolog sem csupa móka és kacagás, ennek is vannak hátulütői. Evelin felsorolásában megemlíti, hogy könnyen elvonja a gyerekek figyelmét, mással foglalkoznak, mint amivel kéne és zavarják is a tanórát. Gyanítom sokan elő tudunk hívni egy olyan emléket, hogy valakinek a telefonja óra közbe pittyegett, elindult egy játék zenéje vagy a reklám a játékok közben és a tanár csúnyán nézett az illetőre vagy még mérgesebben reagált. Személyes tapasztalatként meg kell említenem azt is, hogy most már egyre több tanár nem is foglalkozik azzal, hogy a gyerek mással foglalkozik az órán, a lényeg, hogy „addig is csöndbe van”. Ez viszont egy teljesen más hozzáállás.

Összességében pártolom Evelint, hogy támogatja az m-learninget, mivel korszerűbb és sokkal izgalmasabb, viszont véleményem szerint ez sokkal hatékonyabban működne, ha az iskola által finanszírozott tabletekkel dolgoznának például a diákok és így nem tudnának olyan nagy mértékben elkalandozni az órától, mivel nem lenne személyre szabott saját fiók abban a rendszerben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése