IKT eszközök szerepe a közösségépítésben.

De vajon, hogyan tud mindez segíteni a jól működő iskolai és felnőtt közösségek kialakításában, életében?
Mindez fontos lehet a diák közösségek és tanár közösségek szempontjából is.
Azt hiszem, nem kérdés, hogy a bármilyen korú tanulók közösségi életének legfontosabb helyszíne az iskola. Itt tudnak találkozni egymással, itt ismerkednek. Az iskola ad lehetőséget a szociális kapcsolatok keresgélésére, kialakítására, majd elmélyítésére is.

Ha az oktatási módszerekbe sikeresen integráltuk az IKT által megnyitott lehetőségeket, miért ne lehetne a közösségi életünkben is hasznosítani ezt a tudást?
Az információs társadalom egyik legfontosabb “kincsévé” a tudás, azaz az információ vált. Ez azt jelenti, hogy:
“egy közösségben az egyén
birtokol valamilyen információt,
mások pedig (még) nem.”
Így születhet meg az információirigység jelensége (OLLÉ, 2013).
Ebből következik, hogy a jól működő közösségek célja egymás segítése, a közösség kulturális tudásának kiegyenlítése (ha egy valaki tud valamilyen információt beleteszi a közösség tudástárába, így “közkincsé” válik).
Egy közösség, ha jól működik - legyen az baráti, családi, iskolai, munkahelyi - mindig a produktivitásra törekszik, miközben erős szociális kapcsolatok alakulhatnak ki. Egy olyan közösség, amely komoly online hálózattal rendelkezik szorosabb kapcsolat alakulhat ki az egyének között, illetve hosszabb távon fenn marad és könnyen leküzdhet térbeli távolságokat.
Fekete Balázs
Forrás:
Ollé János - Papp-Danka Adrienn - Lévai Dóra - Tóth-Mózer Szilvia - Virányi Anita: Oktatásinformatikai módszerek, Bp, 2013.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése