Mobiltelefon és iskola

Mobiltelefon és  iskola

30 évvel ezelőtt , amikor a barátom kisebb bőröndméretű mobiltelefonnal sétált,s azt mondta a technikai fejlődéssel mindenkinél lesz,az 1990-es évek elején még kinevettem, mondtam drága a percdíj, nincs térerő, ő azt mondta hamarosan mindenkinél lesz,az óvodástól a nagymamáig ,nálad lehet ,hogy nemcsak egy , hanem több is. Jómagam kissé szkeptikus szemlélődőként meg kell állapítanom, hogy mindez megvalósult. Mivel a mobiltelefon a mindennapok szinte valamennyi színterén megjelent, hatása a gyerekeket és a fiatalokat sem kerülhette el. Ezen persze nincs mit csodálkozni: nem ismerünk még egy olyan jelentős technikai eszközt, mely alig másfél évtized alatt képes lett volna meghódítani a fejlett világot és ekkora hatást gyakorolni az emberi tevékenység legalapvetőbb formáira. Ez pedig számos olyan kérdést vetett fel és vet fel ma is, melyekre egyelőre még késik az érdemi válasz.

A 2009. első negyedévi statisztika szerint Magyarországon a mobiltelefon-előfizetések száma 12,1 millió volt, azaz 100 lakosra 121 mobil-előfizetés jutott. A feltöltő-kártyás előfizetések száma egy év alatt 348 ezerrel emelkedett. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő 73 százalékát mobilkészülékekről indított hívások tették ki.

Arról nincs pontos adat, hogy a magyar fiatalok hány százaléka használ rendszeresen mobiltelefont, azt viszont egy 2008. szeptemberi reprezentatív Szonda Ipsos-kutatásból tudjuk, hogy a 8–14 évesek 29 százaléka nem érti, hogyan lehetett korábban mobiltelefon nélkül él.
A különböző applikációk , fejlesztések az egészségügytől az oktatásig, az ételrendeléseken ,az utazási és banki szolgáltatásokon s még sorolhatnám a különböző életterületeket, mindenhol jelen van. A Maslow-i szükséglet piramis alapját, ki kell egészíteni a internet elérhetőségekkel, ez gyakran fontosabb mint a fiziológiai szükségletek.

A mobiltelefon-használat elterjedése hihetetlen mértékben megsokszorozta az emberek közötti interakciók számát. Egyre több az olyan élethelyzetet látunk, amely korábban magányos megélt szituáció volt, gondolok itt példaként egy étel elfogyasztása,egy edzőtermi gyakorlás  sorolhatnám , ami előtt vagy amely után a felhasználó telefonja után nyúl, hogy azon frissiben információt közöljön egy hozzá közel állóval, és posztolás után ,akár egy verseny helyzetben várja a reakciókat, kevés like vagy nem elég számú komment is frusztrációt okozhat, különös a fiatalabb generációknál,meg lehet állapítani a telefon a "életben maradáshoz" nélkülözhetetlen.

Sokszor panaszkodnak szülők, hogy az iskolából éppen csak hazatérő gyermek azonnal a számítógéphez ül, bekapcsolja a Skype-ot,közösségi médiát és véget nem érő csetelésbe kezd – ugyanazokkal, akikkel együtt töltötte a délelőttöt, és akiktől alig pár perce vált el. Sms-eket ír és fogad, akár még a tanulási idő alatt is; de ha éppen el is mélyül valami másban, megnyugtató számára a tudat, hogy online van, azaz kommunikálhatna, ha akarna.

2005-ben a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézete és a T-Mobile közös kutatása azt állapította meg,hogy gyerekek számára a mobil elsősorban közösségi játék, a közös társas teret szervező kommunikációs csomópont.” Ugyanezen a konferencián hangzott el az is, hogy a mobilkommunikáció természetes, ősi emberi igényeket elégít ki, egyértelműen „humán technológiának” tekinthető.

Egy fejlődéspszichológus szerint „a technológia használatával a gyermekekben fokozódik az ügyesség érzete, és megnő az önbizalmuk”.
Mindjárt hozzáfűzném , hogy az előnyök mellett hátrányokat is okozhat ,a nem tudatos használat. A mobbing , az álhírek az internetes bűncselekmények megelőzésre fel kell készíteni a diákokat.

A korlátlan, az idő és a tér által nem gátolt mobilhasználat kapcsán gyakran elhangzik az a félelem, hogy a pozitív vagy negatív élmények azonnali megosztására való törekvés, a gyors vigasz keresése, a kényes helyzetek, a konfliktusok utáni egyedüllét előli menekülés megakadályozza, hogy az egyén az átélt eseményekből levonja a maga tanulságait, és azok személyiségépítő elemei interiorizálódjanak. Ha pedig ez megszokássá válik, később nagyfokú felületességhez, infantilizmushoz vezethet.

Mint arra pszichológusok felhívják a figyelmet, pedagógusok pedig mind gyakrabban tapasztalják, a folyamatos kapcsolattartás könnyen mobiltelefon-szenvedélyhez vezet.

Sokunk számára a telefon munkaeszköz, tehát hiánya akár teljes bénultsághoz is vezethetne.
Mindig elérhetőnek lenni,minden percben figyelni a híráradatot, komoly függőséget okoz.
Volt szerencsés ifjúsági projektben ,olyan fiatalokkal dolgozni,akik különböző szenvedélybetegségekkel küzdöttek.

A korai rendszeres maroktelefonálás zavarokat okoz a gyermek agytevékenységében, noha minden kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítani a mobilsugárzás káros hatását.

Minden szülőnek szíve joga, hogy eldöntse, mennyire veszi komolyan ezeket a félelmeket. Ami engem illet, sajnos nemegyszer tapasztaltam már, hogy környezetvédő szervezetek téves vagy hiányos információk alapján törnek lándzsát technológiák felett, ami sok esetben alkalmas a pánikkeltésre is. Az mindenesetre bizonyos, hogy mint szempont a fenti aggályokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül akkor, amikor a gyerekek mobiltelefon-használatáról folyó vitában elhangzó érveket mérlegeljük.

Európa több országában született már jogi válasz a mobiltelefonnal elkövetett vétségek, bűncselekmények visszaszorítására. Bajorországban és Görögországban 2006 óta törvény tiltja az általános és középiskolai mobilhasználatot. E drasztikus megoldástól elsősorban azt várják a törvényhozók, hogy minimálisra csökkenjen az esélye annak, hogy a diákok erőszakos vagy pornográf tartalmakat vigyenek be az iskolába. Az olasz parlament a magánszféra védelmére hivatkozva megszavazta, hogy akár 30 ezer eurónyi pénzbüntetést is kiszabhatnak arra az olasz diákra, aki mobiltelefonjával felvételeket készít az osztályteremben. Emellett az iskola vezetősége súlyos fegyelmi büntetéssel is sújthatja a tanulót.

Magyarországon nincs kötelező érvényű tiltás, a törvény csupán lehetőséget ad erre. Az oktatási intézményeknek a közoktatási törvény 129. § (8) bekezdése alapján 2004. december 31-ig felül kellett vizsgálniuk házirendjüket; ez a legtöbb intézményben jó alkalom volt arra, hogy helyi szinten szabályozzák a diákok iskolaidőben történő mobilhasználatát. Az iskolák többsége nem a teljes tiltás mellett döntött: a bevett gyakorlat az, hogy a tanórák alatt tilos bekapcsolt állapotban tartani a mobiltelefont, a szünetekben viszont használhatják telefonjukat a diákok. Ezt a megoldást követendőnek tartjuk.

Az iskolák nem tilthatnak ki tetszőlegesen mindenféle, a tanuláshoz nem szükséges tárgyat. A tiltásnak ésszerűnek kell lennie, soha nem lehet önkényes. Általánosságban elmondható, hogy azok a tárgyak, amelyeket az emberek az adott helyre általában magukkal visznek, nem tilthatók ki. Az oktatási jogok biztosa szerint napjainkban a mobiltelefon olyan használati eszköz, amelyet az emberek – így a tanulók is – rendszeresen hordanak, folyamatosan használnak, és szinte mindig maguknál tartanak.
A közoktatási intézmények tehát házirendjükben nem tilthatnak ki minden mobiltelefont.

A tanulók természetesen felelősségre vonhatók, ha tanórán nem a tananyaggal, hanem bármi mással, így a mobiltelefonjukkal foglalkoznak. A nevelési-oktatási intézményekben ugyanis a pedagógus joga és kötelezettsége, hogy biztosítsa a tanítás zavartalanságát. Ha tehát a rend másként nem biztosítható, elveheti a tanulóktól azt a zavaró eszközt, amely megakadályozza, hogy a tanuló vagy társai a tanulásra koncentrálhassanak. Mihelyt azonban az órának vége, az elvett tárgyat vissza kell adni a tulajdonosának.

Elfogadhatónak tartom azon véleményt,hogy a mobiltelefon-használat sok helyzetben szükséges, más helyzetben elfogadható, bizonyos esetekben pedig egyszerűen megengedhetetlen. Ilyen hely a tanóra is. A mobilkommunikációnak, mint minden társas érintkezésnek, megvan a maga kultúrája. A mobiltelefon használatát a szülők példáján szocializálódott gyerek tükrözi ,ha erre a szülő nem tanítja meg a gyermekét, márpedig a jelek szerint sok esetben bizony saját maga sem tudja az normákat betartani vagy elfelejtkezik róla, az iskola feladata, hogy ezt megtegye nem csak a gyermek, hanem – hangsúlyozom – a maga védelmében is.

Van a dolognak más vetülete is. Mélyen egyetértek Hanczár Gergely megállapításával, miszerint „pedig mennyi mindenre lehetne használni az iskolában a telefont. Bizonyára mindenkinek van ezer ötlete. Felvehetünk vele egy fizikai kísérletet, és elküldhetjük kényelmesen a hiányzó osztálytársunknak. Egy feleletet utólag elemezhetünk. Lefilmezhetjük, ahogy a töritanár elmutogatja a térképen a tatárok főbb útvonalait. Fényképezhetjük a táblára rajzolt dolgokat, a papíron behozott képeket, bármit. Bluetoothon cserélgethetjük. Képzeljük el, amint a tanárnéni azt mondja, hogy »kedves gyerekek, a házi feladat az lesz, hogy…«, mire senki sem jegyzetelni kezd, hanem már nyomja is a telefonján a hangfelvétel gombot, ami felveszi a most következő pár mondatot. Visszakereshető, később nem lehet vitatkozni, hogy most akkor ki mit mondott. A tennivalókat a telefon naptárába írhatjuk fel. Sokkal életszerűbb, mint amennyire furcsa.”

A kutatás összefoglalót készített a gyerekek mindennapi mobiltelefon-használata mellett és ellen leggyakrabban elhangzó érveket. Megállapítást nyert, hogy a kutatások nyomán a tudomány egyre inkább arra a megállapításra jut, hogy a mobiltechnológia térhódítása nagyszerű kommunikációs fejlemény, amely ősi emberi igényeket elégít ki, noha túlzott használata nem veszélytelen. Számos kockázata ellenére nincs nyomós ok a fiatalokat eltiltani a használatuktól. A magyar gyakorlatban az iskolák maguk dönthetnek a mobileszköz  a tiltás vagy a korlátozás mellett. Megállapíthatjuk, hogy az oktatási környezetben történő mobilhasználat kapcsán, hogy  a zavartalan tanulási környezet biztosítása érdekében szükség van jogi korlátozásra, de a technológiával szembeni harc helyett az iskolának markáns pedagógiai álláspontot kellene képviselnie a kérdésben mind a szülők, mind a közvélemény előtt, bízva abban, hogy ajánlásai hozzájárulnak a kulturált mobiltelefon-használat normáinak meggyökeresedéséhez.

Forrás:
Benedek András: Tanulás és tudás a digitális korban. Magyar Tudomány, 2007/9.Szatmáry Nóra: Mobiltelefon és iskola https://